
Azazel
(Borisz Akunyin)
Jó könyvek (2010-10-04)
[...] Az oroszoktól mindig tartok kicsit, de lassan rá kell jönnöm, hogy ez is csak előítélet, és eljön még a nap, amikor majd az orosz olvasmányokat is halmozom, Akunyin legalábbis most sűrűn lesz vendég nálam. Fandorin belopta magát a szívembe, nagyon szerethető figura, és a többi szereplő is annyira élt, annyira valóságos volt számomra, hogy el kell ismernem Akunyin valóban jól ír, bár intellektuálisnak nem nevezném különösképpen, ezzel a jelzővel próbálják eladni a sznoboknak gondolom, egyszerűen igényesen megírt, jó felépített szórakoztató irodalommal van dolgunk az Azazel esetében, és persze ez sem kevés [...]
Könyvmolyoló (2010-08-13)
[...] Maga a krimi a jól megszokott sémákkal dolgozik: aki gyanús, az nem biztos, hogy bűnös, senkiben sem szabad megbízni, és akit a gyanú árnyéka sem érhet, annak talán mégis van vaj a füle mögött. De ez nem baj, elvégre ezért olvasunk krimit, és mint írtam, ezúttal nem is a bűntény kötött le, hanem inkább a szereplők, főleg a főszereplő, a moszkvai rendőr-főkapitányság írnokából nyomozóvá lett, kisfiúsan bájos, pirulós Fandorin. Fandorin az, aki megszerettette velem ezt a történetet [...]
Könyvespolc (2009-01-01)
[...] \"ha Akunyin nem lenne, ki kellene találni\" - írta egy orosz újság, arra utalva, hogy a Fandorin-sorozatával ő teremtette meg az intellektuálisan és nyelvileg igényes orosz tömegirodalmat, miután a közönség jó része beleunt a silány maffiaregények sokaságába. Megjelent tehát egy olyan író, akit az oroszok nyugodtan Agatha Christie és Sir Arthur Conan Doyle mellé állíthatnak, s aki ugyanakkor hamísítatlanul orosz - műveiben Dosztojevszkij, Turgenyev, Leszkov, Bulgakov és más klasszikusok alakjait, történeteit, ízeit keveri össze egy kellemesen pikáns új eleggyé [...]
Annamarie irkál (2008-09-05)
[...] Ízig -vérig orosz irodalomról van szó, annak minden nehézségével. (Legalábbis számomra jó időbe telik, mire a háromtagú neveket megjegyzem, ráadásul, hol így, hol úgy vannak nevezve) Összességében a könyv tetszett, mert olyan oroszos. Nem tudom ezt jól elmagyarázni, mert nem is vagyok vele tisztában, csak érzem [...]
Nincsenek hozzászólások a(z) “Borisz Akunyin : Azazel” ajánló(k)hoz
Válasz