Új ajánlók

Battle Royale
(Takami Kósun)
Könyvkritikák (2010-09-03)
[...] Nem lehetett egyszerű átlátni, hogy kit, mikor, hogyan és ki által ölt meg, gondolom a vázlatos papírjai vastagabbak voltak, mint maga a kötet. A könyv egyik legnagyobb érdeme egyben a legnagyobb hibája. A kiadó vette a fáradtságot, hogy egy igazán minőségi könyvet nyújtson át az olvasóknak (nem mellesleg megfelelő áron). A kötetben megtalálhatjuk a játék helyszínéül szolgáló sziget térképét, a tiltott zónák listáját az időpontokkal, az osztály névsorát, a részek közötti illusztrációk (amelyek egyébként nagyon jóra sikeredtek), pedig folyamatosan mutatják az éppen akkori helyzetet [...]
Van még további 8 ajánló

A Titán játékosai
(Philip K. Dick)
Könyvvizsgálók (2010-09-03)
[...] Garden, mikor figyelt fel először ezekre a testetlen érzésekre, mintha a világ maga körül nem volna egészen valóságos?” Kérdezi a pszichiáter a főhőst a könyvben. Ez a kérdés Dick igazi kérdése hozzánk. Most épp egy invázió formáját ölti ez a „kizökkenés”? Amely mégsem igazán megszállás, inkább „katonai béke”, fegyverszünet a maradék pár millió földlakó és a Titán vugjai között? Gyarmatosítók és mégsem azok, jelen is vannak, meg nem is, uralnak is, meg nem is? Győztek is, meg nem is? A „kizökkenés” mélyebben fekszik, és a könyvet érdemes elolvasni érte, hol – én ugyan el nem árulom [...]
Van még további 1 ajánló
A genovai méregkeverő
(Tristan Schwartz)
Szilvi olvas (2010-09-03)
[...] Tőlem eleve távol állnak ezek a varázsgombás, tudatmódosított, össze-vissza látomások, illúziónak nevezett kavarékok, és itt túl sok volt belőlük. A történet meg szövevényes meg izgi, az tény, de túl nagy ecsetvonásokkal ábrázolt, mesei léptékű, ráadásul mindenki mérgez benne mindenkit, na neee.Még arra lennék kíváncsi, hogy ebből mik voltak a valós események [...]
Van még további 1 ajánló

Mindent anyánkról
(Freya North)
KÖNYVMOLYOK (2010-09-03)
[...] Olvasás közben sokszor párhuzamot vontam a saját életem,családom az anyámhoz és a testvéreimhez fűződő viszony között,de rájöttem felesleges más családokhoz mérni magam mert annyi mindenen múlik ,hogy milyen marad a család ha önállósodik az ember.Van aki megpróbál egy átlagos viszonyt fenntartani,van aki nem érzi szükségét a minimális kapcsolatnak sem. Felemás érzéssel csuktam be a könyvet,épphogy elkezdett tetszeni,bólogattam,hogy na ez az,ez már valami amikor jött egy kiábrándító rész és újra azt gondoltam nem valami jó ez a könyv [...]
Van még további 7 ajánló

Szombat
(Ian McEwan)
KönyvesBlog (2010-09-03)
[...] Ám szembesülnie kell vele, hogy a nyugodt álmába betörő lángoló repülő csak a kezdet és békés, kiszámított középosztálybeli életébe minden óvintézkedése dacára betör a külvilág a maga veszélyeivel. Londonban járunk, 2003. február 15-én, a történelem legnagyobb angliai háborúellenes megmozdulásának napján [...]
Van még további 1 ajánló

The Crowfield Curse
(Pat Walsh)
Bridge olvas (2010-09-03)
[...] Néhány napon belül különös vendégek érkeznek a szörnyű titkot rejtegető Bone úrfi és nyomasztó megjelenésű szolgája, Shadlok személyében, akik busás ajándékok fejében határozatlan ideig és céllal az apátságban szándékoznak időzni... Mindeközben pedig Will fülébe eljut a szóbeszéd, hogy a szerzetesek egyszer, régen egy halott angyalt találtak az erdőben. No de hogy létezik, hogy egy angyal csak úgy meghal? És ha mégis így van, hová temették? És miért éppen most kezd érdekelni valakit ez a régi történet? Megannyi rejtély [...]

A Temető Könyve
(Neil Gaiman)
Keményfedél (2010-09-03)
[...] Akárhányszor kilép a temetőkapun, mindig bajba jut, de szerencsére ott van Silas, a vámpír, aki képes létezni a temetőkapun túl is, meg persze a boszorkánylány, akire meg nem vonatkoznak a temető szabályai. Láthatóan igyekeznek megvédeni őt, ahogy csak tudják, mert Jack még mindig vadászik rá. Eljön a küzdelem napja is, de mivel nem szeretem elmesélni a történetet, maradjon annyiban a dolog. Őszintén szólva, fogalmam nincs, mi tetszik ebben a könyvben. Nagyon jó a története, az biztos, de a karakterek már megint hozzák a szokásos formát [...]
Van még további 7 ajánló

Jo néni kincsesládája
(Louisa May Alcott)
Ekultura.hu (2010-09-02)
[...] A kötetben szereplő történetek közös jellemzője, hogy a középpontban gyerekek állnak; vagy nekik kell megküzdeniük a nehézségekkel, vagy csupán dönteniük kell helyes és helytelen között. [...]

A betörő, aki zabot hegyezett
(Lawrence Block)
Amadea blogja (2010-09-02)
[...] A helyzet most sem változott sokat, de miután az első pár oldalon átrágtam magam, már könnyebben haladtam. A történet végén szokásos nagy leleplező összejövetel jóval csavarosabb volt, mint az eddigiek, de már annyira, hogy a fejem is belefájdult, ilyen bűntény egyszerűen nincs, túlságosan hiteltelen [...]
Van még további 6 ajánló

Erdő köztársaság
(Sam Taylor)
Könyvkritikák (2010-09-02)
[...] Az Erdő Köztársaság lakói között azonban ellentmondások alakulnak ki, Michael teljesen összezavarodik, és az események láncolata egy olyan folyamatot indít el, ami visszafordíthatatlan tragédiába torkollik. A könyv legnagyobb érdeme, hogy minden szereplő kidolgozott. Megértjük, hogy ki mit miért tesz, átéljük a Michael és Isobel között lévő szexualitás minden pontját, és közben drukkolunk is nekik [...]
Van még további 2 ajánló
2009 október 5 09:49
[...] Az akciós árakat pedig mától kezdve lehet figyelni a Könyvajánlókon is, amikor egy-egy konkrét könyvet nézünk. Ilyenkor körbenéz az öt lgnépszerűbb [...]
2010 augusztus 7 17:35
[...] idején kimaradt nekem Musso első magyarul megjelent regénye, a Szerelem életre-halálra (ami újra megjelent És azután… címmel). A könyves blogoknál elég vegyes fogadtatása [...]
2010 szeptember 2 17:46
[...] Sok ilyen író van, többek között Coelho, Márai, Norah Roberts. [...]