Baranyi Mária: Egy előszoba titkai
Egy ismerősöm adta kölcsön ezt a könyvet, akinek az ismerőse írta és az én ismerősöm szerint ez egy jó könyv.
Kicsit tétováztam, mert nem éreztem, hogy Horn Gyula tevékenységének a leírása különösebben le tudna kötni. Másrészt abban az időben az iskola miatt nem sokat foglalkoztam a politikával mert nem is érdekelt, ezért jó ötletnek tűnt egy kis áttekintést nyerni.
Horn Gyula nem lehetne a barátom, még ha könyörögne sem, ugyanis robotokkal nem barátkozom. Márpedig a könyv alapján Horn Gyula egy önző robot.
A könyv 333 oldalán keresztül egyetlen alkalommal sem voltak emberi érzelmei. Mindig mindent pontosan elvárt és elvégzett, a legkisebb pontatlanság és figyelmetlenség is felizgatta.
Persze az ország érdeke egy ilyen politoholic vezető és a többi miniszterelnökök könyvét nem olvastam. Így nem tudom őket összehasonlítani.
Nekem szimpatikusabb lenne egy emberi érzelmekkel rendelkező miniszterelnök. Akkor talán még robotként is lehetne a barátom.
Ennek ellenére érdekesnek találtam a könyvet, mivel bepillantást engedett a parlamenten belüli munka folyamatába a számítógépek előtti iktatós/papíros időkben. Az is bebizonyosodott, hogy a titkárnőknek (itt asszisztenseknek) komoly befolyásuk van a főnöki szobában meghozandó döntésekre. Ha a titkárnőknek lenne egy földalatti mozgalmuk, akkor napokon belül megoldhatnák akár a globális felmelegedést vagy a pénzügyi válságot. Közben a főnökök azt hinnék, hogy ezt ők maguk érték el.
Az olvasás közben folyton az járt a fejemben, hogy mik azok a részek, amelyek nem kerültek be a könyvbe, mert titok vagy Horn Gyula kihúzatta. Talán egyszer véletlenül elmosolyodott, de nem meri beismerni?

2010 július 26 20:34
Szinte kedvet kaptam a Cölöpök-höz…Egyes napnyugati analista hölgyek és urak szerint a rovott múltú robot volt a fiatal magyar demokrácia egyetlen komolyan vehető miniszterelnöke. (persze csak eddig) Tavaly majdnem minden osztrák buszmegállóban ott viritott a képe drótvágóval a kezében, de nálunk már alig emlékszünk rá, és fénykorában is csak 72%-os felhatalmazást kapott kormánya a néptől. Az sem kizárt, hogy tényleg robottá vált, állítólag kiváló fizikai állapotban van, de már magát a Nemzeti Együttműködést Létrehozó Személyt sem ismerné fel!
2010 július 26 21:25
Ha majd elkolvastad mindenképpen írd meg, hogy abban mosolyog-e.
2010 augusztus 3 13:13
Szeretném leszögezni: Horn Gyula időnként mosolygott és volt humorérzéke is. Sokan szerették.
2010 augusztus 3 16:39
A cölöpökben sokat mosolyog, bár meg kell mondani, nem a humoráért szeretjük sokan…egyelőre ha jól tudom, jelenidőben!?
2010 augusztus 6 14:34
Egyébként nem föltétlenül kell szeretni, de remélem, a történelem igazságos lesz hozzá és elismeri a teljesítményét.
2010 december 24 04:26
Ha majd elkolvastad mindenképpen írd meg, hogy abban mosolyog-e.