Olvasónapló

Utolsó könyv az év végi sorozatból. Ráadásul a leggyengébb is.

A világirodalom 12 híres nőalakjának történetét ismerhetjük meg “humoros”  szemszögből.

Kezdődik Évával, majd Delila, aztán Kleopátra, Madame Pompadur…

Körülbelül idáig jutottam. A viccek annyira laposak voltak, hogy leginkább sírhatnékom támadt miattuk és visszasírtam a régi Hahoták “magas” humorszínvonalát.

Persze ezt nem kötelező elhinni, szóval itt egy példa: “… nagyon nyeregben érezte magát, de leszállították a magas lóról és megtették királyi főlovászmsternek…“. Ha ezen valaki nevet, kérem hagyjon egy kommentet.

Azért volt benne egy kis pozitívum is: kicsit leporolta emlékeimet ezekről a történelmi személyekről.

Fülszöveg (erősen túlzó):

Kevés mulatságosabb és csípősebb könyvet írtak valaha is a nőkről, mint amilyen az Évával kezdődött. Csak annak a tollán születhettek ilyen pikánsan humoros, remekbe sikerült “karcképek a világtörténelem kidomborodó nőalakjairól”, aki fennhangon ugyan a bölcselőkkel együtt azt fújja, hogy a nők minden baj és galiba okozói, a férfiak őrületbe kergetői, de szíve mélyén a költőkkel ért egyet, akik azt vallják, hogy minden öröm és gyönyörűség forrásai is. Richard Armour kaján mosollyal kukkant be a történelem meghitt zugaiba, királynők és királyi szeretők budoárjának félhomályába, de nemcsak Helenét, Kelopátrát, Joséphine-t ábrázolja “neglizsében”, hanem hős Menelaoszt, birodalomteremtő Julius Caesart és világhódító Napóleont is. Az elbűvölően szellemes, gondolati és szójátékoktól sziporkázó szöveg szinte minden mondata egy-egy csattanó.