Olvasónapló

Gyermekkorom könyvtárba járása során a Rakéta Regénytár könyvei midig misztikusak voltakk. Zsebkönyvnyi méretük vonzó, többnyira egyszerű címlapjuk elegáns volt.

Azonban akárhányszor vettem ki egyet, mindig beletört a bicskám, mert nem értettem vagy egyszerűen unalmas volt.

Antikváriumi látogatásom során ismét elkapott ez a misztikus érzés és vettem két darabot belőlük – ez lenne az első.

Dél Afrikában játszódik a Holdraszállás idejáben. A történet egy öngyilkosság köré van szőve, ennek kapcsán nyerhetünk betekintést az akkori dél-afrikai fehérek életébe.

Nem azokról a fehérekről van most szó, akik az apartheid pártolói voltak – hanem azokról, akik tettek ellene valamit. Kommunista és egyéb csoportokat szerveztek, Dél Afrika új jövőjéről álmodoztak, feketékkel találkoztak, segítették őket. Ezen kívül…

Ennyi maradt meg a könyvből. Semmi izgalom, lapos kerettörténet, semmi újat nem tudunk meg az akkori emberekről életrükől. Ebből úgy tűnik, hogy ennek a kései polgárvilágnak igencsak unalmas élete volt annak ellenére, hogy sokat kockáztattak ezekkel a szerveződésekkel. Vagy csak a szerző nem tudta ezt visszaadni.

Ha a második RaRe köny is ilyen lesz, akkor végleg szertefoszlik a misztikum. (Talán nem véletlen a 170 Ft-os ár ezekre a könyvekre az antikváriumban?)

Fülszöveg:

- Nem hagyott békén az istennek sem – magyarázta Max. – Valamelyik buli után kezdődött, és különben is részeg voltam. Majd megfojtja az embert azzal a bazi nagy mellével, alig lehet kimászni belőle, és így a legegyszerűbb. Hát Felicityre nem lehetettem féltékeny, az igaz. Ha olyasfajta nő lett volna, akire féltékeny vagyok, más lett volna minden. De annak, hogy Max vele lefeküdt, csak egy oka lehetett. Ezt ő is tudta, meg én is. Olyan nagyon kellett neki a helyeslés és a csodálat, hogy egy jó szeretkezést is hajlandó volt bedobni fizetésképpen. Azt meg tudtam volna bocsátani neki, ha lefekszik egy nővel, akit megkívánt, de ez megbocsáthatatlan volt: az a rengő, nagydarab, megalázott test, ahogy kifut a szobából. Gyakran eszembe jutott , amikor lefeküdtem Maxszel. És erről egy szót sem szólhattam neki, hiszen én magam nem tudtam megadni a helyeslést és a csodálatot.
Voltak más nők is, hogyne. Mikor 1960-ban, a szükségállapot idején illegalitásba vonult, Eve Kinggel élt, aki bújtatta. Előtte meg az az ügy Roberta Weiningerrel: a gyönyörű Robertával, aki már egy ideje házi őrizetben van.