Olvasónapló

Robert Capa elmosódott könyvében jelent meg Hemingway papa és jófejnek látszott, ezért berendeltem az antikváriumból néhány könyvét, hogy utolérjem az irányában tanúsított lemaradásomat. Emlékeim szerint valahol az öreg halásznál kezdtem és fejeztem is be közös karrierünket, még gyermekkorom könyvtárában.

A Búcsú a fegyverektől könyvre az olvasás után visszagondolva nem történt benne semmi szenzáció, kalandos háborús történet, felemelő hősiesség.

A Búcsú a fegyverekben a háború rutin, mint a mezőgazdaság és az üdülés.

A katonák tudják, hogy amennyiben megjön az ősz-tél, akkor nyugodt időszakra számíthatnak, majd tavasszal fog legközelebb folytatódni a harc. Adddig is tessék-lássék lövöldöznek egy kicsit, de minden lelkesedés nélül. És aztán jövőre megint.

Ez talán nem is jó így megfogalmalzva, hiszen lelkesedés már sosincs. A győzelembe vetett hitüket is elveszítették és titokban már a lehetséges vége forgatókönyveken gondolkodnak.

A főhős igazából egy kakkukktojás ebben a háborúban, mert ő amerikai állampolgár és saját meggyőződéséből csatlakozott a háborúhoz. Az idő azonban őt is fásulttá tette, azonban nem emiatt fordult szembe a háborúval.  A saját oldaláról, a tudatlanságból és a meg-nem-becsülésből fakadó embertelenség miatt, amikor a visszavonuló katonák közül kiemelték és kivégezték a tiszteket, mert az ő hibájuk volt a visszavonulás:  nem tartották a pozícióikat.

Ez a jelenet ennek a könyvnek a csúcspontja, itt mond búcsút a fegyvereknek.

A maradék néhány száz oldal csak körítés, szerelemmel, sebesüléssel, ivással, szökéssel, megint szerelemmel.

Majd a végén történik még valami, amit bűn lenne elárulni ezért én sem teszem meg. Sajnos az sem vidám.

Jó könyv.

Kezdem nem érteni, hogy bármennyi háborús könyvet olvasok, egyben sem találom a háború lényegét, a legyőzést és a győzelem örömömét. Lehet, hogy ilyen érzés nem is létezik, és a háborúkban mindig mindkét fél vesztes???

Fülszöveg:

A huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől “háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a “régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. Hemingway regénye a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakírás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic és Catherine szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.