Olvasónapló

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba.. De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940. júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona és két nap alatt megjárja a poklot, kipróbál mindent, csak hogy tovább élhessen… Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiség teszi felejthetetlenné Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Talán nem annyira letehetetlen, mint a fülszöveg ígérte.

A katonák csapdában vannak, különösen a franciák, mert be sem tudnak hajózni az angol hajókra. Egy kicsit várakozás az egész a végre.

Néhányan megpróbálnak tenni ellene valamit, de leginkább a belenyugvás a jellemző viselkedés.

Ami nagyon érdekes volt benne az az, hogy egy ilyen háborús helyzet mekkora hatással van a benne résztvevőkre, kihozva a legrosszabbat is a legjobbakból. Amikor nem is várnánk.