Olvasónapló

“Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt – a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor” Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: “McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe.” Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét – azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

(kép és fülszöveg www.antikvarium.hu)

Ha egy rövid idézettel szeretném jellemezni ezt a könyvet, akkor a következőt választanám:

-Ha rossz leszel, akkor majd a pokolra jutsz.
-Mi az a pokol?
-Majd megtudod!

Szóval ez a könyv arról szól, hogy megtudjuk.

Megtapasztaljuk, hogy milyen egy gyermek szemével látni a szegénységet, az alkoholizmust és a megaláztatást. Fogunk éhezni és élet halál között lebegni. Tanulunk a vallásról, de nem értünk belőle semmit. Járunk iskolába, de kérdeznünk nem szabad. Újabb és újabb remények gyúlnak, de sajnos mind hamvukba halnak.

Aki az Oroszlánkirályon sírt, az semmiképpen se olvassa el ezt a könyvet. Azonban ha valakinek vannak gyermekei, vagy szeretne gyermekeket – annak jól jön majd ez a könyv. Mert meg lehet tanulni belőle, hogy a gyermekek látják (és hogyan látják) a körülöttük lévő eseményeket, azonban tapasztalatok híján csak a szülőkre támaszkodhatnak, az ő magyarázatuk alapozza meg az ő életüket. A fundamentalista vallásosság úgy tűnik nem jó magyarázat az élet dolgaira, mert akkor saját kútfőből fogják kitalálni a valóságot – csak talán egy kicsit később.

Végül néhány érdekes sztori a könyvből, amelyek megmaradak bennem:

Iskolakezdéskor egy oldalon keresztül taglalja a könyv, hogy miért lehet verést kapni…

A diákot, aki gondolkodik és kérdéseket tesz fel (“Nem olyan perverz mint…”, “Mi az a perverz?”) megszégyenítik.

“Nem vagyok malaszttal teljes, így nem lehetek elsőáldozó.” Azt hiszem én sem tudom mi az a malaszttal teljes, pedig hallottam ám sokat.

Egy angol újságban megjelent egy cikk a fogamzásgátlásról, ami csak a terítés után derült ki. Emiatt a cégnek el kellett mennie mindenkihez, hogy kitépjék a 16. oldalt az újságból, mert az káros az ír nép számára – ahol ugyanis tilos a fogamzásgátlás. Persze emiatt a “feketepiacon” felértékelődött a itépett oldal ára, amit az újságkihordók gyorsan ki is használtak.

Szóval így éldegéltek.

A könyv sokszor letehetetlen, ezért esténként csak óvatos adagokban javallott.