Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Az Ivan Gyenyiszovics egy napjá-t első ízben 1963-ban jelentette meg az Európa Könyvkiadó. A következő esztendőben írta róla Lukács György: “… A múlt feltárása nélkül nem tárható fel a jelen, Szolzsenyicin műve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja jelentős előjátéka annak, hogy az irodalom újból önmagára találjon a szocialista jelenben. (…) Szolzsenyicin tette abban rejlik, hogy egy tetszés szerinti tábor eseménytelen napját irodalmilag a még le nem győzőtt, íróilag még nem ábrzázolt múlt szimbólumává tette. Noha maga a tábor a sztálini korszak legszélsőségesebb kiéleződése, Szolzsenyicin szürkére művészien szürkével festett részletét a sztálini hétköznapok jelképévé emelte. ez éppen a költői kérdésfeltevés miat sikertült neki: Milyen követelményeket támaszott ez a kor az emberekkel szemben? Ki védte meg emberi lényét? Ki mentette meg emberi méltóságát és integritását? Ki – és miként – állt helyt? Ki őrizte meg emberi szubsztanciáját? Hol görbült, hol tört el, hol semmisült meg? Mivel Szolzsenyicen rigorózusan a közvetlen tábori életre szorítkozott, a kérdést egyidejűleg tudta egészen általánosan és egészen konkrétan feltenni. (…) Szolzsenyicin elbeszélése véleményünk szerint mérföldkövet jelent majd a jövő felé vezető úton.”
(kép és fülszöveg antikvarium.hu)
Kicsit furcsa egy könyv címében azt az ígéretet kapni, hogy egy napról fog szólni, de elolvasva megérti az ember: ez a nap pontosan ugyanolyan, mint a többi 3650 + 2 szökőnap. Azaz 10 év a kényszermunkatáborban.
A könyv számomra nem a hatalmas szenvedést és fájdalmat adja vissza, hanem a beletörődést. Nem számoljuk a hátralévő napokat, előre csak 1-2 napra gondolkodunk beletörődünk a megváltozhatatlanba.
A rabok élete négy dolog körül forog: munka, étkezés, megszámolás és alvás. Ezeknek az eseményeknek a váltakozása teszi ki a napjaikat, ezeken megyünk mi is végig és ismerjük meg a lakókat, kicsit a múltjukat, de semmit a jövőről alkotott elképzeléseikből.
Azt hiszem ahhoz, hogy tényleg átérezzük egy ilyen tábor életét nekünk is el kellene olvasnunk ezt a könyvet 3650+2 alkalommal egymás után. Mert így csak ízelítőt kapunk az egészből, amiből még ráadásul könnyű egérutunk is van, hiszen bármikor becsukhatjuk a könyvet úgy döntve, hogy másnap folytatjuk…

2008 december 5 17:58
Nekem mindig beletörik a nyelvem, a Szolzsenyicinbe és a Gyenyiszovicsba is.
2008 december 6 17:40
Én is sokszor vagyok úgy egy-egy könyvben, hogy megjelenik egy idegen nevű szereplő, akinek ki sem betűzöm a nevét csak a szó képét jegyzem meg. Így tudom hogy kiről van szó, amikor le van írva a neve.
Aztán persze ha le akarom betűzni – pl. itt – akkor sz@rban vagyok…