Olvasónapló

Nemrégiben akadtam rá a Szegény Dzsoni és Árnika hanglemezre, ami nagyon megtetszett a lányomnak – ezért legutóbbi közös könyvesbolti látogatásunkkor megvettük A Hétfejű Tündért.

Őszintén szólva az én gyermekkoromból mintha kimaradt volna Lázár Ervin, csak néhány meséjét ismertem, s emiatt én is nagy várakozásokkal voltam a könyv iránt.

A könyv első részében sok rövid mese van, egy-egy este többet is el lehet olvasni belőlük. Ezek a mesék szívesen figuráznak ki egy-egy magyar kifejezést, szituációt vagy viselkedést a legmeglepőbb körülmények között.
A mesékben sokszor előfordul, hogy több, ritmikusan ismételt rokon értelmű szó, vagy tulajdonságok szövik végig a mesét – ezek nagyon jók a gyerekeknek.

Azonban vannak furcsaságok is. Volt olyan mese, amelyben szépen kerekedett a történet, mindenki szeretett mindenkit, de a végén a csúnya vadász lelőtte a barátságos állatokat. Kicsit megdöbbentem a felolvasása után és láttam, hogy lányom is elkerekedett szemmel hallgatja… ezért Lázár Ervin utólagos engedelmével hozzáfűztem még egy-két bekezdést és boldogan élnek amíg meg nem haltak véget alakítottam neki. Szerintem a gyerekek sokkal jobban alszanak így.

Szegény Hétfejű Tündért is nagyon sajnáltam, miközben megszabadították hat fejétől, de szerencsére a szerző ebben a mesében gondoskodott a megnyugtató befejezésről.

Történelmi szempontból is vannak benne érdekes utalások, pl. a hűtőt Szaratov-ként emlegeti – ami egy mai hat éves gyereknek sokat nem mond, még én is mosolyogtam rajta, hiszen mi már Lehellel hűtöttünk.