jan 24 2013

Jacob Tomsky: Heads in Beds

Miközben mindenki járja a világot (itt meg itt) én itthon üldögélek és arról olvasok, hogy miként is működnek a hotelek a recepcióspult másik oldalán.

A fülszöveg szerint hihetetlenül óriási titkokat fogok megtudni a hotelekről, mert a szerző a hotel szakma már minden lehetséges zugában dolgozott. (Ezt azért annyira nem sikerült átadnia, mivel a könyvben két hotelben és három pozícióban ismerhettük követhettük őt. Oké, sok évig.)

Én is sokszor szálltam már meg hotelekben sokfelé a világban és szeretem azt hinni, hogy  egy kicsit már sikerült kiismernem őket. Gondoltam ennek a leellenőrzésére kitűnő lehetőség ez a könyv. Emellett biztosan olyan trükköket fogok  tanulni belőle, amelyeket majd alkalmazva a recepciónál sorban álló többi vendég ámuldozva memorizálja a mondataimat és gesztusaimat, hogy legközelebb majd ő is megkapja a jobb lakosztályt, az ingyen újságot vagy ne-adj-isten az ajándék rózsát a szobájába.

Na mi kell ehhez?  Mi a trükk? Ez már elég korán kiderül:

  • A hotelben a recepciós az isten, mindent el tud intézni – ha van rá motivációja.
  • A motivációnak nincs sok formája, leginkább papírra nyomott számok formájában adják hitelkártya köré csavarva vagy marokba simítva. Esetleg csinos lányok kedves mosolya is számít, de ennyi.

Ez azért nem akkora újdonság, de a szerző szerint ha a vendég nem motivál akkor éhen hal a bellman, a concierge és a valet boy is. Ha ők nem is, akkor a családjuk biztosan. Tehát aki egyedül húzza be a bőröndjét a liftbe, az smucig, megérdemli a lift melletti vakablakos szobát, “Mert már minden szobánk foglalt”.

Ezen kívül van több kisebb trükk is, de ezek leginkább hazugságokon alapulnak (a vendég részéről), ezért nem szimpatikusak. (-Előfizettem a filmre, de a felénél lefagyott. -Újraindítsam? -Hagyjuk, már késő van. -Akkor leveszem a számláról. -Köszönöm)

Van viszont két rejtély, amelyeknek a megfejtését titokban vártam a könyvtől  de hiába, valószínűleg nem mondhatta el. A hotelszakma egyszerűen kiátkozta volna:

  • Miért kell körben betuszkolni a paplant az ágy alá?
  • Melyik két réteg közé kell befeküdni?

Végül egy találós kérdés: Mi történik ha megfogadom a könyv tanácsait, tekerek motivációt a hitelkártyámra és azt mosolyogva orbit rágó illatú lehelettel átnyújtom a japán recepciósnak?

Segítség: A japán taxis képes kiugorni az autóból és utánam szaladni az apróval…

ui: Volt egy turbános bellman Pekingben, aki annyira szimpatikus és kedves volt, hogy nem tudtam nem adni neki motivációt. Kivettem egy papírötöst a kínai pénzeim közül és odaadtam (általában 10 jüan volt maga a taxiút, így értelmes összegnek tűnt) Ránézett, eltette, visszamosolygott kedvesen és kinyitotta a taxi ajtaját mint előtte is bármelyik nap. A mosolya viszont ezt követően minden reggel érezhetően nagyobb volt, mintha megörült volna hogy lát. Szóval jól befektettem azt a pénzt.

Néhány nap múlva kiderült, hogy a papír-ötös a legkisebb fém-egyesnek is csak a töerdékét érte… 50 fillért. Ezért volt minden azt követő reggelen még szélesebb a mosolya: rajtam röhögött.


jan 10 2013

Bicskagyilkosok

A következő könyvekbe tört bele a bicskám:

Ljudmila Ulickaja – Imágó: Több volt benne a kötltészet, mint az orosz történelem…

Klas Östergren – Dzsentlemenek: 2x sem bírtam eljutni az érdekes részig. Ha van egyáltalán.


jan 10 2013

Lawrence Block és a telefon

Lawrence Block-tól korábban olvastam egy betörős könyvet és gondoltom vele fogom kipróbálni a telefonos ebook olvasást. Ez már nem mostanában volt…

A könyv talán a Betörő, aki parókát viselt volt, de nem mernék megesküdni rá. Az biztos, hogy volt benne egy nő is, akivel Bernie összejött – talán ő volt a szomszéd a gyilkosság helyszínén? Nem is fontos…

A telefonon olvasás bejött, másodiknak Lawrence Block bérgyilkosát választottam: Bérgyilkos a célkeresztben. Sajnos nem tudtam magam túltenni azon, hogy mintegy mellékszálként embereket öl a főhős, de ez sem kedvetlenített el az új, digitális médiumtól.

Harmadiknak Matthew Scrudder jött, aki egy ex-zsaru New Yorkból. Elsőnek a Hosszú út a sírkertbecímű könyvet olvastam és érdeklődve figyeltem, hogy milyen módszerekkel dolgozott egy 80-as évekbli nyomozó. Nem hackelte meg a rendőrség adatbázisát, nem zoomolt bele 2500 millió szorosára egy fekete-fehér utcai kamera rögzített képébe, hanem

  • Emberek keresésére ott volt a telefonkönyv a címekkel és telefonszámokkal
  • Mobiltelefon híján rendszeresen fel kellett hívnia a szállodája recepciósát, hogy jött-e üzenetet
  • Ha régebbi információkra volt szüksége, akkor elment a könyvtárba és végignyálazta az újságokat vagy skubizta a mikrofilmeket.
  • Amennyiben telefonálni akart bement a kedvenc kocsmájába (Armstrong), betámasztotta magát a nyilvános telefon fülkéjébe és dobálta a pénzt…
  • Ha ezek után sem volt meg a kellő mennyiségű információ, akkor éjfél után elindult és New York minden bárjában megivott egy kávét, kérdezett valamit a csapostól majd otthagyott egy 10-est a bárpulton. Aztán egyszer valaki visszahívta. (Persze nem őt, hanem a hotel recepcióst, de ő a második pontban említett módszer segítségével előbb vagy utóbb tudomást szerzett róla.)
  • Végezetül iszonyatos mennyiségű kávét megivott. Hajnalban is.
Nem kis meglepetésemre egészen megkedveltem a megkeseredett, minden mindegy modorát. Szerencsére Lawrence nem fukarkodott as történeteivel, így volt mivel folytatnom. Sajnos fizetés nélkül csak angolul voltak, de sebaj, sosem elég a gyakorlás.
Elkezdtem a történetét az első könyvétől, amelyben még iszik mint a gödény. Idejének nagy részét az Armstrong nevű bárban tölti bourbont (Wild Turkey) vedelve. Ha már unja az ízét, akkor kávéba tölti… Könyvenként egyszer megverik, összejön egy-egy nővel és természetesen mindig megfejti a a megfejthetetlen rejtélyt.
Engem leginkább az a szál érdekelt, hogy miként jut majd el a névtelen alkoholisták klubjába, ezért igyekeztem időrendben olvasni őket:
  • The Sins of the Fathers
  • In the Midst of Death
  • A Stab in the Dark
  • Eight Million Ways to Die
  • When the Sacred Ginmill Closes
  • Out on the Cutting Edge (talán…)

Itt már benézett a gyűlésekre, de időnként még engedett a csábításnak és öntött a vad pulykából. Az azonban látszott, hogy hamarosan jó útra fog térni. De már nélkülem, mert monotonná vált az egész és miután ötödször is elaludtam a történeten szépen “becsuktam” a könyvet.

Az Eight Million Ways to Die-ból film is készült, de nem sok köze van a könyvhöz, ráadásul közel sem olyan a főszereplő, amilyennek én képzeltem. Nem is beszélve arról, hogy hihetetlenül nehezen érthető a strici által használt 80-as évekbeli new york-i szleng…

Az egész a telefonon olvasástól indult és a kísérletem eredménye az, hogy meg lehet csinálni. Természetesen egy Nook vagy Kindle jelentősen kényelmesebb lehet, de cserébe a telefont előkaphatom a zsebemből a villamoson állva és már olvashatom, ahogy folyik a bourbon Matt kávéjába.

Egyébként a Moon Reader nevű programnál állapodtam meg a végén, mi több még meg is vásároltam (Moha, tudom mit gondolsz…).

Ui: nem is volt olyan rossz Matt Scrudder, így néhény hónap után talán ismét be kellene néznem az Armstongba egy bourbonra. Persze csak nekem, Matt már nem ihat.

 

UiUi: Ja! Ha még nincs Dropbox-od, akkor itt az ideje és regisztrálj!


júl 27 2012

Szabó Magda: Abigél

Szabó Magdával adósa voltam önmagamnak, mert egész eddigi életemben elkerültük egymást. Egyszer már majdnem elolvastam Alex helyett kötelező olvasmámyként, de ő a filmet választotta én pedig másba kezdtem.

A könyv számomra akkor is ijesztő, ha az iskola falain belüli életet kiemeljük a háborúból és áthelyezzük máshová. Bárhová. Az értelmetlenül másra kényszerített élet mindig viszolygást keltett bennem, ezt már csak azzal lehetne fokozni, ha mindezt gyerekekkel tennék…

Talán azért, mert én is laktam kollégiumban és most visszatekintve sok hasonlóságot fedeztem fel a kettő között. Persze az enyém egy nagyságrenddel barátságosabb volt és szerencsére imához sem ültettek le benne, de én is ott ültem fél órát reggelente és 2 órát délutánonként a tanulószobában… Persze látszik hogy megérte, hiszen most könyvekről írok másoknak anélkül, hogy magáról a könyvről sokat beszélnék.

Emellett meg is keményített. Ha nem tette volna, akkor most biztosan sokkal femininebb stílusban írnék. (Nem baj ha ennek a sornak nincs értelme. Vagy van?)


júl 26 2012

Walter Isaacson: Steve Jobs

Steve Jobs halála óta rendszeresen találkozom vele, szinte minden reggel és este. Összejárni ugyan nem szoktunk, de egy a barátságunkat megerősítő pillantást azért mindig váltunk.

Kicsit csalóka ez a kapcsolat, mert ez a nyugodt “életmód” nem volt ám jellemző rá, amíg élt. Egész életében megállíthatatlanul az öteleteinek a megvalósításán dolgozott. Ebben nem akadályozhatta meg őt senki és semmi – beleértve a lehetetlent is.

Attól tartva vettem a kezembe a könyvet, hogy egy cenzúrázott életművet fogok olvasni, mert nehezen tudtam elképzelni azt, hogy Steve Jobs a saját rossz hírét biztosan ismerve azt ráadásul még írassa valakivel.

A szerző sikeresen győzött meg ennek az ellenkezőjéről és úgy érzem, hogy a belőle megismert Steve Jobs tényleg az a személy, akit istenítettek és még sokáig isteníteni is fognak.

Sok mindent kiemeltek már az életéből, bármit írnék már közhely lenne, ezért inkább irigylem őt….

Irigylem, de nem a pénzéért vagy a zseniális tudásáért, hanem mert az élete eljutott arra a pontra, ahol ő dönthette el: “Én akkor most íratok egy életrajzot”. És biztosan tudta, hogy az emberek el fogják olvasni. Nem csak azok, iPhone-nal a zsebükben / iPaddel a hátizsákjukban / fehér fülessel a fülükben rohangálnak, hanem a többiek is. Mint én…



Fatal error: Call to undefined function mysqlDate() in /service/web/olvasonaplo.hu/www/wp-content/plugins/konyvesblogok/kb.scripts-cache.php on line 166